Miért pont Passat?

A történet közel hét éve kezdődött, amikor is megfogant a fejemben egy gondolat, kell egy tartalék tartalék autó. Ekkortájt különböző cégautókkal szaladgáltam, nagyon ritkák voltak azok az alkalmak, amikor nem volt a hátsóm alatt kocsi, de mindig szerettem, ha állt egy taralék gép a ház előtt. Igen ám, de megismerkedtem egy lánnyal, aki éppen frissen vásárolt egy romos lakást, aminek belekezdett a felújításába. Jól kijöttünk egymással, nem kellet sok idő és már nálam volt a fogkeféje. Jogosítványa ugyan volt, de nem mert/szeretett vezetni, rutin terén sem nagyon büszkélkedhetett. A napjai húzósak voltak, mert miután betömegközlekedett a munkahelyére, majd a délután átbuszmetrózott a lakásába, már jöhetett is hozzám (persze busszal), mert vége volt a napnak. Látva, hogy nagyon nem halad a dolgaival, hiszen a mestereket rendszeresen felügyelni kellett, az anyagbeszerzésről nem is beszélve, ami szintén időigényes feladatot jelentett, elhatároztam, hogy gyakoroltatom vele a vezetést. Szerencsére hamar rájöttünk, hogy a váltókezelést nem tanította meg neki rendesen az oktatója és miután elmagyaráztam neki érthetően, hogyan működnek a dolgok, már robogott is szépen a tartalékautómmal. Hamar ráérzett a vezetés izére, főleg annak tekintetében, hogy 20 perc alatt a munkahelyén volt, szemben a korábbi egy órával, arról nem beszélve, hogy nem csak egy dolgot tudott elintézni naponta. Szóval a tartalék autót buktam, azért vált szükségessé a tartalék tartaléka. Akkoriban sokat bringáztam, így elhatároztam, hogy csak olyan autó jöhet szóba, amibe mindenféle szerelés és bűvészkedés nélkül be tudom rakni az egyébként elég méretes kerékpárom. Nem lehetett 25 évnél fiatalabb, mert nem akartam húzós kötelezőt fizetni (a veterán biztosítás még elviselhető), amit még hengerűrtartalomra számítottak, tehát a 2 literesnél nagyobb motorral szerelt autók sem jöhettek szóba. Természetesen a kis fogyasztás és az olcsó alkatrészár alapfeltétel volt, tehát csak dízel jöhetett szóba. Továbbá az sem volt mindegy, hogy mennyibe kerül, hiszen a céges kocsik melletti, harmadik autónak szántam. Szóval, ezeknek a paramétereknek az 1,6 literes, dízel, kombi Passat tökéletesen megfelelt, így vettem egy, nem éppen top állapotút. Szépen teltek az évek, a céges autók kikoptak, a bejegyzés elején említett lánnyal már két tündéri gyermekünk van, családi autóból is a harmadikat nyúzzuk, de a Passat maradt, valahogy megkedveltem. Egyszerű, mint a faék, a fenntartásához sem kellenek vagyonok, eszméletlen mennyiségű motyót és építőanyagot megmozgattam vele, tényleg egy igás ló. Azonban az idő kikezdte és amikor a jobb hátsó kerék felverte az oldalablakra a sarat belülről, el kellett gondolkodnom a sorsáról. Mindig úgy voltam, hogy az autóimnak inkább szerkezeti baja kegyen, mint korróziós, mert szerelőt sokkal könnyebb találni, mint lakatost, utóbbi ráadásául sokkal többe kerül. Ráadásul az egyszerűbb műveleteknek még magam is nekiállok, mondjuk egy féktárcsacsere nem okoz gondot, míg bármilyen lemezprobléma igen. Ezen akarok most változtatni. Ideje megtanulnom, hogy legyek úrrá magam a korróziós gondokon, amiben a kísérleti bárány szerepét a Passatomra osztottam.

Lancia és Passat

Bár az itteni aktivitásom alapján nem látszik, de valójában ígéretes történetek kezdenek kibontakozni a háttérben. Hosszú idő után végre sikerült némi rendet vágni a garázsban, így immáron nem csak az R4-es állomásozik lent, hanem a Passat is. Utóbbinak hamarosan nekilátok, igaz ahhoz még kell vennem egy-két lakatos leckét. Terveim szerint természetesen mindenről beszámolok majd a blog segítségével.

Az érdekesebb történet azonban nem nálam, hanem Jánosnál formálódik, ahova érkezett egy ritkaság, persze szokás szerint durván romos állapotban. Már nem kell sokat aludni ahhoz, hogy elkezdődjön rajta a munka, amelyből lesz bőséggel.

Egy kis R4-es érdekesség

Renault 4-es lelkesedésem továbbra is tart, elméletben már vagy százszor felújítottam a kicsikémet, de egyelőre sajnos a tettek mezejének a közelébe sem jutottam. Levadásztam az ebay-ről egy német nyelvű szerelési könyvet hozzá pár euróért, majd amikor megérkezett, rátaláltam egy durván részletes, magyar kiadványra. Természetesen azonnal lecsaptam rá, úgyhogy R4-es szerelési irodalomból már nagyon jól állok.

Ha időm engedi, jövök-megyek a különböző fanok oldalain, ahol ráakadtam egy érdekes 360 fokos panorámaképre, amely az egyik találkozón készült. Jó lenne tudni, milyen technikával hozták össze a fotót, talán én is megpróbálkoznék egyszer egy hasonlóval.

A kép az alábbi linken található: http://www.mittenimbild.de/r4/

Díszrácsos szívatás

Egy autó felújításánál nem árt kicsit előre gondolkodni, már a kezdetekkor meghatározni, hogy pontosan mit szeretnénk és hogyan, ugyanis a felesleges körük általában többletmunkával, illetve költséggel járnak. Valahol, valaki rosszul fog járni. Például, nézzünk egy felújítandó autót, aminek a homlokfala itt-ott kapott már az évek során és a sérüléseket elég csúnyán próbálták helyrehozni. Világosan látszik, hogy kudarcot vallottak, de az elem még gyári, a díszrács szintén, bár utóbbi szintén viseletes kicsit. Tehát a megrendelő kéri az elem javítását, ami nehéz munka, de nem lehetetlen. Amikor elkészül, elkezd habozni, agyalni. Csak jobb egy új elem - jut dűlőre magával, így hoz egy utángyártott darabot, ami ránézésre meseszép, csak picivel mindenhol nagyobb. A homlokfal lecserélése után kiderül, hogy a gyári díszrács lötyög a helyén, így a homlokfalat át kell kalapálni méretre. Miután kész a munka, a megrendelőben felötlik a gondolat, hogy csak le kellene cserélni a díszrácsot is és hoz egy gyönyörű, utángyártott darabot, ami persze nem fér be a korábban „leszűkített” helyre. Sebaj, a homlokfalat ismét át kell kalapálni és harmadik nekifutásra máris elkészül az autó eleje.

Tényleg a bokor alatt a helye?

Még valamikor tavasszal arról beszélgettünk Jánossal, hogy mindkettőnknél felgyűlt némi veszélyes hulladék, amitől jó lenne megszabadulni. Tekintettel arra, hogy Jánosnak szerződést kellett kötnie a dorogi hulladékégetővel, adott volt feladat. Nyár elején összehordtunk mindent, amiről úgy gondoltuk, hogy nem a háztartási hulladék között a helye. Pár zsák gumicafat, festékek, festékes vödrök, abroncsok, törött lökhárítók és egyéb műanyagalkatrészek, fáradt olaj és pár üres olajos flakon, polisztiroldarabok, ilyesmik landoltak az utánfutón. Aztán egy derűs pénteki napon nekiindultunk, hogy legálisan szabaduljunk meg a szeméttől. A hulladékégető bejáratánál persze azonnal megkaptuk a magunk pofonját, a néni az ablaknál ugyanis megkérdezte, hogy tudnak-e az érkezésünkről. Nem vagyunk mi akkor emberek, hogy fogadóbizottság kelljen, viccelődtünk buta fejjel. Majd szembesültünk a rendszerrel, hogy ide bizony előre be kell jelentkezni telefonon. Ezt már az emeleten tudtuk meg egy nem túl kedves, irodista hölgytől. Egy óra körül járt az idő, így – régi beidegződés szerint - valószínűleg lélekben már valahol máshol volt, maga részéről letette a lantot. Közölte, hogy még a számítógépbe sincs benne János, nem is érti, hogy mit akarunk itt, de próbáljunk inkább a másik szobába található kollégájánál szerencsét. A srác közölte, hogy látja Jánost a számítógépén (biztos nem azonos a hálózat), de nem érvényes a szerződése, mert azt minden évben meg kell újítani és egyébként most nem tud csinálni amúgy semmit, mert elfelejtettünk bélyegzőt hozni. Igen, hibáztunk, nem hoztunk bélyegzőt, azt sem tudta János, hogy évenként kell szerződni, de próbáltuk firtatni, hogy valami megoldás csak van arra, hogy a telepen hagyjunk egy utánfutónyi hulladékot és ne egy útszéli bokor alá pakoljuk. A srác válaszából kiderült, hogy nagyjából semmi. Valamiért még magányszemélyként sem szabadulhattunk meg legálisan a hulladékégetőben a veszélyes szemetünktől, amit azért már végkép nem értettem. Kaptunk persze jogszabályokat, paragrafusokat és egyéb rendszerelméletet az arcunka, de egyre inkább világossá vált, hogy miért ékesítik szemétkupacok a kicsit is elhagyatottabb zöldterületeken szerte az országban. Végül a srác rendes volt, átszólt telefonon az esztergomi veszélyes hulladék fogadó telepre (másik szolgáltató tulajdona), ahol fogadtak minket. Az első bácsi, aki szemügyre vette a kupacot közölte, hogy a törött műanyag lökhárító nem számít veszélyes hulladéknak, tehát alapból le sem pakolhatnánk. Nem tudom, hogy a bácsi információja helytálló-e, de ha igen, azért az egy picit elgondolkodtató. Tételezzük fel például, hogy nekimegyek egy magasabb járdának és összetörik a lökhárítóm. Veszek egy újat, színre fújatom, majd lecserélem magam, hiszen nem egy nagy feladat. Aztán a törött lökössel mit is tudok csinálni? A szemetes nem viszi el, lomtalanításkor nem lehet kitenni, veszélyes hulladékként nem adhatom le a megfelelő helyen. Biztos van legális megoldás, de egyszerű földi halandóként komolyan ennél többet kellene tennem, tényleg keresgélnem kellene tovább a megoldást?

Végül Esztergomba rendesek voltak velünk (legalábbis azt hiszem), mert engedtek lepakolni, a motyót pedig besorolták valami szennyezett hulladék kategóriába, feltételezem, az olaj miatt. 160 kilót nyomott a szemetünk, aminek a legális „elvesztésért” kicsivel több, mint 28 000 forintot kellett fizetnünk.

Valószínűleg sosem fogom odaláncolni magam egy atomerőmű kerítéséhez, annyira nem vagyok zöld, de azért a lehetőségeimhez mérten próbálok figyelni arra, hogy minél kisebb mértékben szennyezzem a környezetem, ezért nem fogom továbbra sem a bokor alá dobni a festékes vödröt. Persze János is újraszerződik, hogy legközelebb már ne akadjunk fel rögtön a kapuba.

Új felület, nagy tervek

Sajnos mostanában időhiánnyal küzdök, rengeteg a ház körüli munka, amik közül még a fagy beköszönte előtt muszáj elvégezni jó néhányat. Az autók és az írás az utóbbi időben ezért kicsit háttérbe szorultak, de reményeim szerint hamarosan kézbe vehetem a szerszámokat, megkezdhetem a roncsaim feltámasztását, márpedig, ha belevágok az ismeretlenbe, arról ezen a felületen rendszeresen hírt adok.

A bejegyzések megfogyatkozásához – igaz kis részben – a szolgáltató is hozzájárult, nagyon akadozott a rendszer, a sok üresjáratban, várakozással töltött másodperc 2012-ben már idegölő. Ezért döntöttem a költözés mellett, remélem, itt gördülékenyebben mennek a dolgok.

A korábbi vataránszabászatos írások ezen a címen olvashatóak:
http://veteranszabaszat.blog.hu/