Nincs
mentségem, egyszerűen piszkosul ellazsáltam a blogírást. Nem garantálom, hogy
mostantól rendszeresebb leszek, de igyekszem.
A
Lanciáról azt hiszem, hogy még nem írtam, csak jeleztem a létezését. Nos, a
munka beindult rajta már hónapokkal ezelőtt, kicsit vázolom is helyzetet.
Szerencsére Jánosra talált egy olyan megszállott veterános, aki szereti a
különlegesebb autókat. Elmondása szerint már régóta figyelte főleg a ritkább
olasz négykerekűek piacát, amikor ráakadt egy elég ramaty állapotú Aureliára.
Sokat nem habozott, leszalad délre, megnézte, megvette, trélere pakolta és már
robogott is vissza. Az autó állapotáról sokat elmond az a tény, hogy hazafelé
elveszett az egyik tekintélyes küszöbdarab. No persze a többit is csak az
imádság tartotta, nem a fém. A lelkes tulajdonost nagyon tisztelem, én biztos,
hogy semmi pénzért sem vágtam volna bele ebbe a történetbe. Fel sem fogom,
honnan fog új, vagy akár csak használható alkatrészeket szerezni az autóhoz,
bizonyára nem lesz egyszerű.
Az
autó 1962-s és már romhalmaz állapotában sem lehet csak úgy elmenni mellette.
Szerkezetileg viszonylag egyszerű, de a formák, a vonalak mesteriek. Már alig
várom, hogy csillogó krómokkal felöltöztetve fotózhassam körbe, ami sajnos még
nem holnap lesz. A munkafolyamatok a szétszereléssel kezdődtek, de ha rosszmájú
akarnék lenne, akkor azt mondanám, hogy kár volt úgy rákészülni a műveletre,
elég lett volna rácsapni egy nagyot a tetejére és magától széthullott volna
atomjaira. Már a műhelybe érkezéskor hiányzott néhány alkatrész az autóról,
aminek a karosszériája döbbenetesen rossz állapotban volt. Deréktól lefele
minimális fém tartotta a kiterjedt rozsdatelepeket, illetve számtalan helyen
lehetett átlátni az egykori lemezfelületeken. Deréktól felfele jelentősen javul
a fémarány, de minden felület – beleértve a tetőt is – olyan, mint ha valaki 10
négyzetcentiméterenként beverte volna ököllel. Az elmúlt évtizedekben az autó
többszörösen sérült különféle balesetekben, persze gány módon javították és
néhol szabadon alakították a felületeket, főleg hozzátéve a gyári formához. Ha
az ember egy ilyen autóval találkozik, azt gondolná, hogy már nem érheti több
meglepetés, amikor jobban szétvágja, pedig igen. Amikor Jánosék lefejtették az
első sárvédőket és a homlokfalat, olyan balos doblemezalkotás tárult a szemünk
elé, amitől leesett az állunk. Az egész elcsavarodott, vélhetően egy
karambolban, egy jó darabon már éveke óta szétreped és ronda varratok, illetve
foltok díszítették mindenhol. Most már olyan mértékben darabokban van az egész
kasztni, hogy több meglepetés ezen a téren tényleg nem jöhet.
