2013. június 25., kedd

Igazi veteránok messziről

Újra itt vannak az igazi, használós veteránok. Jó program megnézni őket, íme a sajtóanyag:

"Pazar autócsodák érkeznek a magyar fővárosba 2013. július 6-án, szombaton. A lélegzetelállító, guruló múzeum darabjai több száz kilométert tesznek meg Németországból, hogy végül a pesti alsórakparton végig haladva begördüljenek a belvárosi Széchenyi térre. A Donau Masters nemzetközi veteránautós túra immár nyolcadik alkalommal kápráztatja el Budapest közönségét július első szombatjának délutánján, 17 óra körül érkezve a Lánchíd pesti oldalára. A Duna menti települések összetartozását kifejező túra szervezőit a hagyományok felelevenítése mellett egy másik cél is vezérli, az előző évekhez hasonlóan idén is összesen 10 000 euróval támogatják a túra útvonalán érintett négy ország SOS-Gyermekfalvait."



2013. június 14., péntek

Veterán vásárlós szívás


Kedves ismerősöm, legyen mondjuk Ádám, már egy ideje nézegeti a TR4-es Triumph-okat, de vagy nagyon sokat kérnek értük vagy teljesen lepusztultak az eladó példányok. A nem éppen rózsás kínálat aztán hozza a kényszermegoldásokat, mint például a kosárban vásárlást. A hirdetések nézegetése közben szépen lassan meggyőzi magát az ember, hogy nem is olyan nagy baj, ha szétszedte valaki az autót, legalább azzal már nincs munka. De egy darabokban lévő autót összerakni mindig óriási kihívás. Egyfelől a mit, hova, hogyan, miért, miként kérdések szép lassan felőrlik a lelkesedést, másfelől nagy valószínűséggel a kosárban vásárolt autó többé-kevésbé mindig hiányos. Az új alkatrészek beszerzése pedig rendszerint meglehetősen költséges mulatság. Persze az ember hajlamos elcsábulni a szenzációs árnak vagy ha éppen nincs semmi jónak tűnő lehetőség a piacon, hajlamos a kényszermegoldást választani. Ádám sem talált kedvére való TR4-est és igen, végül egy miszlikre szedett példánynál kötött ki. Persze a hirdetésben az autóról olyan kép szerepelt, ami egyben volt, igaz a szövegben már leírta a német hirdető, hogy szétszedte az autót. Telefonon elmondta, hogy a korához képest (1961) nagyon jó bőrben van a gép, nem túlságosan rozsdás, nem volt még gányolva, felújításhoz remek darab. Ádám szervezett egy teherautót és kirobogott Németországba, a messzebb lévő felébe. 

Amikor megérkezett az eladóhoz kiderült, hogy a kacatokkal teletömött garázsából kell összevadászni a holmikat. Amikor megtelt három láda közölte, hogy tíz percre van egy műhely, ott található a többi alkatrész. De, mint később kiderült, ott sem az összes, leginkább csal az alváz és a futómű. A többi holmi még két telepen volt szétszórva, az utolsón ráadásul több TR4 is szét volt szedve és persze két, jó rozsdás, modellfrissítés utáni sárvédő az eladó autóhoz csoportosítva, amire sajnos csak itthon derült fény. Segítőszándék végéig nulla volt, kioktatás ellenben akadt bőven. Amikor Ádám firtatni kezdte, hogy hol vannak a gumialkatrészek vagy a laprugók, közölte az eladó, hogy azok rossz állapotban voltak és kidobta őket. Ennyit a „szét van szedve, de minden darabja megvan” szövegről. Persze megvan, egy része valahol, valamelyik szeméttelepen vagy újrahasznosító üzemben. Amikor Ádám ezt szóvá tette, kapott egy kiselőadást arról, hogy a rossz alkatrészeket nem szép dolog visszaépíteni, mindenből újat kell venni, legalábbis a németeknél így szokás. Emberünk valószínűleg még nem hallott olyanról, hogy minta alapján legyártanak alkatrészeket vagy mondjuk felújítják őket. Egy laprugóköteg azért nem szokott úgy szétrohadni, hogy ne lehessen profin felújítani, arról nem beszélve, hogy a rengeteg csavarból marad cirka egy marékkal, a többit valószínűleg kidobták. Az angol autókhoz pedig aranyárban mérik a csavarokat, ellenben gyönyörűen újjávarázsolják őket a hazai mesterek. Az is érdekes volt a történetben, hogy a német már a második helyen, akkor követelte a vételárat, amikor a karosszériaelemek többségét és még egy rakás alkatrészt még nem is látta Ádám. Tirpák egy német volt, a jóindulat leghalványabb jele nélkül. Az autó már hazaért, Ádám össze is írta, hogy mi hiányzik - például az össze kulcs – és elküldte a listát az eladónak. Kíváncsian várjuk, hogy mit lép, de az eddig történtek alapján már az is csoda lenne, ha összeszedne még a lomtárából alkatrészeket, nem hogy az ígérete alapján el is postázza őket.